Szakmai területek

Szakmai területek, melyekben szívesen állunk a rendelkezésére

Pellet előállításhoz berendezés kialakítása, tervezése, beüzemelése

A pellet ma már egyre ismertebbé váló tüzelőanyag, a pelletálás, mint technológia már régen ismert eljárás, de az elmúlt tíz évben kezdték energetikai célra is egyre intenzívebben alkalmazni.

A A pellettálás elsősorban a fa “folyékonnyá” tételéből indult ki, de mára egyre több az olyan irányú érdeklődés is, hogy hogyan lehet a mezőgazdasági melléktermékeket, növényi részeket minél jobban automatizálható módon energetikai célra is hasznosítani. Ez pedig pellettálás révén oldható meg. Igaz az agri pelletre még nincsenek szabványok, az elégetése is bonyolultabb mint a fapelletnek, de szerencsére a gyártók felismerték már a jelentőségét és nagy erőkkel fogtak a kazánfejlesztésekbe.

A pellet előállítása komoly beruházással kialakított üzemi méretekben oldható csak meg oly módon, hogy a keletkezett terméket a mai, korszerű igényeknek megfelelő tüzelőberendezéseken hatékonyan el lehessen tüzelni. Ezeket a minősített termékeket a faiparban keletkezett hulladékból állítják elő elsősorban.

Az általunk forgalmazott Friedli féle pelletprések robosztus kivitelűek, optimális a termék előállítására fordított szükséges energia felhasználása. Az átgondolt tervezésnek köszönhetően a lehető legrövidebb utat teszi meg az anyag a gyártás során, ezzel lényegesen jobb a kihozatal!

Berendezéseinket ajánljuk fára, szalmára, repceszalmára, más mezőgazdasági melléktermékekre is!

Ha megadja a rendelkezésére álló anyag mennyiségét, minőségét, nedvességtartalmát, javaslunk hozzá megfelelő berendezést!

Biomassza felhasználás

Magyarország földrajzi és éghajlati adottságai mellett a különböző megújuló energiaforrások között legnagyobb jelentősége a biomasszának van. Ezen a területen Cégünk energiaültetvények telepítésének, felhasználásának szervezésével  is foglalkozik.

Biomassza szárítás

A biomassza hasznosítása területén az energiatermelés jelentősen fokozható a szárítással. A szárítás mégis mostohagyereke ennek a területnek. Az osztrák RTS Szárítástechnikai Kft. merőben újszerű elgondoláson alapuló szárítócsaládot szabadalmaztatott. Könnyen belátható, ha száraz, 10% körüli nedvességtartalmú tüzelőanyagot szállítunk, ha ezt égetjük, sokkal effektívebbé, gazdaságosabbá tehetjük a fűtőberendezésünket, a biomassza hasznosítását. A szárításra fordított hozzáadott energia többszörösét nyerhetjük meg azzal, hogyha nem szállítjuk feleslegesen a fában lévő “vizet” és nem a tüzelőberendezésben “szárítjuk” a tüzelőanyagot, hanem előre szárított anyaggal fűtünk.

Közösségi épületek, épületegyüttesek energetikai átgondolása, átalakításának megtervezése

Az önkormányzati költségvetést, főként a kis településeken nagyban leterheli a kezelésükben lévő épületek (óvoda, iskola, öregek otthona stb. ) fűtése, energiaköltsége. Az energiamérleg elkészítése és a javasolt változtatások fokozatos bevezetése, kialakítása viszont nagyban segíthet ezen a megoldhatatlannak tűnő problémán. Felkérésre segítséget nyújtunk abban, hogy hogyan lehet ebből a csapdahelyzetből kikerülni. A jövő évi uniós pályázati lehetőségek várhatóan nagyban megkönnyítik a tervek végrehajtását is, de ehhez előbb el kell készülniük ezeknek a terveknek. Ebben tudunk a segítségére lenni.

Szélenergia

A kisebb teljesítménytartományban működő, lokális / családi ház, tanya, stb. / energiaszükségletét figyelembe vevő szélkerekek forgalmazását támogatjuk.

Geotermikus energia

hasznosításának területén a hőszivattyú forgalmazását szorgalmazzuk.

Napenergia hasznosítás

területén a napkollektor felhasználása a használati melegvízellátásban a lakosság szintjén egyre népszerűbb.

A napelemek telepítése a helyi áramellátás segítését szolgálja.